Az afta kialakulásának 10 oka
Gengigel szerkesztőség
A szájüregben keletkező kisebb, felületes fekélyeket aftáknak nevezzük. Ezek nem fertőzők és többnyire nem veszélyesek, ugyanakkor jellemző a fájdalom és a kellemetlen érzés beszéd és evés közben. Az aftákat szaknyelven aftás szájgyulladásnak nevezik, és könnyen felismerhetők szürkéssárga színükről, valamint az őket körülvevő piros udvarról.
Az aftákat méretük alapján lehet osztályozni:
- A kisebb afták (aphthae minor) 1-10 milliméteresek. Ez a leggyakoribb aftatípus, és általában egy-két hét után eltűnnek.
- A nagy afták (aphthae major) 1 centiméternél nagyobbak, és legalább egy hónapig tart a teljes gyógyulás. Ritkábban fordulnak elő, mint a kisebb afták, azonban heget hagyhatnak maguk után.
Az afta első jelei
Mielőtt egyértelműen kialakul az afta, egy-két nappal korábban jelentkeznek az első tünetek. Az ugyanazon a helyen fellépő éles fájdalom, viszketés és enyhe égő érzés is jelezheti a betegséget. Később egy piros pont vagy csomó jelenhet meg, amely aftává alakul.
Bár az afta rendkívül kellemetlen, nem fertőző a betegség. A legtöbb esetben a fájdalom legfeljebb 14 napig tart, majd az afta magától elmúlik. Ritkán szisztémás tünetek jelentkezhetnek, például láz és rossz közérzet.
Az afta a szájnyálkahártyán kialakuló felületes fekély. Ez a leggyakrabban az alábbi helyeken fordul elő:
- Az ajkak belső oldalán
- A szájnyálkahártyán
- A nyelv szélén
- A szájfenéken
- A lágy szájpadláson
Bár afták sok helyen előfordulhatnak, a bőrön vagy az ajkak külső oldalán biztosan nem alakulnak ki.
Az afta kialakulásának oka
Az afták kialakulásának pontos oka jelenleg nem ismert. Életkortól és nemtől függetlenül bárki tapasztalhatja a problémát, bár nagyobb valószínűséggel fordul elő tizenéveseknél és nőknél. Általában egyszerre csak egy afta alakul ki. Ritkán fordul elő, hogy egyszerre több afta is keletkezne. Az afta nem fertőző, így nem kell attól tartani, hogy a betegséget esetleg továbbadjuk a hozzánk közel állóknak.
Az embereknél előforduló afták nem bakteriális vagy vírusos eredetűek, de több tényező is befolyásolhatja a betegség kialakulását:
- Gének
Az afta kialakulásában szerepet játszik az örökletes hajlam. Ha a szülők aftáktól szenvednek, akkor nagyon nagy a valószínűsége (közel 90%), hogy a gyermekeknek is lesz. - Vitamin- és ásványianyag-hiány
A vas, a b-vitaminok, a folsav vagy a cink hiánya is az afták kialakulásához vezethet. - A menstruáció előtti időszak
A nők általában hajlamosabbak az aftákra, és még inkább megnő a betegség előfordulásának esélye a menstruáció előtti időszakban. A hormonális változások és az érzelmi stressz szintén elősegítik a kellemetlen betegség kialakulását. - Legyengült immunrendszer
Az afták leggyakrabban beteg vagy kimerült embereknél fordulnak elő, és különösen a bakteriális vagy vírusos betegségben szenvedőkre jellemző. Ezeknél az embereknél romlik a szervezet immunrendszerének hatékonysága, ami növeli az afták kialakulásának esélyét. - Allergiák
Egyes ételallergiák összefügghetnek az afták kialakulásával. Ezek közül a leggyakoribb a diófélékre, a citrusfélékre, a kávéra, a tejtermékekre, a csokoládéra és bizonyos zöldségekre való allergia. Az allergének immunválaszt váltanak ki, és a szervezet elkezdi elpusztítani a saját szájnyálkahártyáját.
A fogkrémekben található nátrium-lauril-szulfát habzóanyagra való allergia szintén problémát okozhat. Ez ugyanis a nyálkahártya károsodásához vezethet, ami pedig az afták kialakulását eredményezi. - Gyógyszerek
Bizonyos gyógyszerek szedése elősegítheti az afták kialakulását, például az ibuprofén, a béta-blokkolók és más gyógyszerek. - A nyálkahártya sérülései
A nyálkahártya kisebb sérülései szintén az afták kialakulásához vezethetnek. Az allergéneken kívül a nyálkahártyát károsíthatja a fogmosás, az arc vagy az ajkak belső felének harapdálása, a keményebb és forró ételek fogyasztása, valamint kárt tehet benne a kiálló fog vagy a rosszul illesztett műfogsor is. - Bélbetegségek
Egyes bélbetegségek, mint például a cöliákia és a crohn-betegség, valamint a gyomor-bélrendszeri betegségek is befolyásolhatják az afták kialakulását. - Dohányzás
Dohányosoknál a szájnyálkahártya kissé megvastagszik. Amikor abbahagyják a dohányzást, a szájnyálkahártya ismét elvékonyodik, ami afták kialakulásához vezethet. - Stressz
Azok az emberek, akik hosszú ideig stresszes körülmények között élnek, nagyobb valószínűséggel tapasztalják az afták kialakulását. A stressz hozzájárul a szervezet immunválaszának gyengüléséhez, így a szervezet fogékonyabbá válik a betegségekre.
Az afták előfordulásának és kialakulásának tehát számos oka lehet, bár a tényleges eredetük még nem tisztázott. A kockázati tényezők egyénenként eltérőek lehetnek, de mindenkinek ugyanazokat tudjuk ajánlani a megelőzéshez. Fontos az immunrendszer erősítése, a kemény és savas ételek kerülése, valamint ügyelni kell a megfelelő szájhigiéniára.
Források:
- https://www.babit.si/afte/
- https://www.zobozdravnikmaribor.si/blog/afte/
- https://www.pomurske-lekarne.si/tocka-zdravja/afte-bolece-razjede-v-ustih
- https://www.abczdravja.si/nos-usta-usesa/afte-%E2%80%92-neprijetnosti-v-ustih/
- https://www.ezobozdravnik.si/afte-in-herpes/
- https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/8665304/